Belterület: 50 hektár
Külterület: 5155 hektár
Lakosságszám: 913 fő (2011)
Két puszta, Harka és Kötöny összeolvadásából alakult meg ez a dallamos nevű község. Harkakötönyt a Kiskunhalast Kiskunmajsával összekötő 5402. sz. út mentén, a Halastól 11 km-re található másfél kilométeres bekötőút végén érjük el. Vasúton is megközelíthetjük: a Kiskunhalas–Kiskunfélegyháza közötti vasútvonalon az egyik megállóhely.
Miért érdemes ide jönni? – teheti fel a kérdést utazni vágyó. Leginkább a táj szépségéért, a tónál fészkelő ezernyi madárért és a csendért. Ezt a csendet csak az ősszel zajló Kötönyi Napok zsivaja töri meg.
Történlem
A község mai területéről több helyen is előkerültek régészeti emlékek. A korábban itt élők nyomát avar kori temető, az ún. Pajorkereszt körül (amelyet a Börcsök család állított hálából, 2003-ban villám sújtotta ketté) található középkori településnyomok, illetve a felszínen a Csörsz árkának nevezett egykori sánc maradványai jelzik. A sáncot telente szánkódombként használják. Árpád-kori templomromokról is szólnak mendemondák, s annyi bizonyos, hogy minden évben kerülnek elő emberi csontok a környékről a szántások alkalmával. A XIII. században betelepített kunok emlékét maga a helység neve őrzi. A török pusztítás idején elnéptelenedett a terület. A XIX. században tanyák jöttek létre Harka és Kötöny pusztákon. A község 1949-ben alakult meg a két puszta összeolvadásával.
Gazdaság
A környék talaja homok. A község területén kőolaj és földgáz kitermelése folyik.
A mezőgazdaságra tradicionálisan a gabona- és a rozstermelés, ill. a juhtartás a jellemző. Jelentős az erdőgazdálkodás. A korábbi kisbirtokokon megalakult egyetlen termelőszövetkezetet mára privatizálták. A Harka-tóra települt halászati szövetkezet halgazdasága szintén magánkézben van. Évente 400 mázsa pontyot termelnek ki a vízből. Rendszeresen folyik az erdőtelepítés és a nádkitermelés.
A falu mellett külön horgásztó található.
A településen tucatnyi gazdasági társaság működik és 60 feletti az egyéni vállalkozások száma. A vállalkozások 70%-a szolgáltató, ill. kiskereskedelmi jellegű, tíz körüli az ipari és mezőgazdasági-élelmiszeripari vállalkozás.
Kiemelt fejlesztési feladat a szennyvíztisztító és elvezető rendszer megépítése, de szükséges a hosszú távú hulladékelhelyezés megoldása is, amely több önkormányzat összefogásával valósítható meg.
Kultúra
A településen általános iskola, óvoda és időskorúak otthona működik. A művelődési, kulturális, valamint humán szolgáltatásokat templom, művelődési ház és könyvtár biztosítja. Az 1998-ban létesült teleházban működő internetezési lehetőség bárki számára lehetővé teszi a kapcsolattartást a nagyvilággal. Sportpálya és sportcsarnok is van a községben, ahol a Harkakötönyi Tömegsport Egyesület szervezett keretek között garantálja a mozogni vágyók kikapcsolódását.
A községben több népi iparművész és műkedvelő tevékenykedik, ők rendszeres szereplői a község kulturális életének.
A harkakötönyi római katolikus templom 1969-ben épült.
A volt tanyasi iskola a kötönyi (öreg)iskola, amely 1928–1962 között működött.
A vasút mellett található egy 1998-ban átadott kőkereszt, amely Harkakötöny erdélyi testvértelepülése, Maksa lakosságának ajándéka. A követ a kereszthez az ottani bányából bányászták.
A községben két kopjafa található: az iskolai a maksaiak 1998-ban hozott ajándéka, a másik az autóbusz– fordulónál helyezkedik el.
Rendezvények
Április:madarak és fák napja
Ezt a Harka-tónál zajló rendezvényt a környék iskolái közösen szervezik. Ennek keretében kerékpártúrákkal, lovas- és gyalogtúrákkal érkeznek ide a diákok.
Szeptember harmadik hétvégéje: Kötöny Napok
Ilyenkor többnapos rendezvénysorozattal ünnepel a falu. Előadások, kiállítások, szüreti- és lovas rendezvények, búcsú, vásár és Kötöny-pörkölt várja a helyi és vidéki közönséget. Este szüreti bállal koronázzák meg a nap eseményeket.
Idegenforgalom
Ha (nagy)városi emberként faluhelyen járunk, mindig felcsillan annak kecsegtető lehetősége, hogy itt még „jó emberekkel” találkozhatunk. A kistelepülések valóban megőriztek még valamit a népmesék világából. De kihez fordulhatunk, ha meg szeretnénk ismerni egy népi mesterséget, vagy csak egyszerűen egy jó beszélgetésre vágyunk?
Megadjuk néhány harkakötönyi népművész nevét:
Farkas Illés - kosárfonó
Horváth Sándor - fafaragó
Maróti Dezső - költő
Nyári Nelli - festő
Horváth Tibor - népzenész, a Szilaj citerazenekar tagja
Kanász Tibor - néptáncos, nagyobb rendezvények alkalmával tanít be fiatalokat néptáncra.
Kis Gyula – kőfaragó
Információ: József Attila Művelődési Ház, cím: 6136 Harkakötöny, Kossuth u. 5., telefon: 77/489-045
Érdemes elsétálni a Harka-tóhoz, ahol kiváló túralehetőségek és tanösvény várja a turistákat.
Civil szervezetek
Táncsics Mihály Vadásztársaság
A nagyvad (vaddisznó, őz és szarvas) és apróvad (fácán, nyúl) gondozását és vadászatát szervezi.
Dr. Molnár Árpád
6400 Kiskunhalas, Monszpart L. u. 1., tel.: 77/423-011
Szélkiáltó Természetvédő Egyesület
Az egyesület több településen működik, köztük a Harka-tónál is. Éves rendezvényeik között szerepelnek gyerekprogramok, túrák, madárodú –ellenőrzés, természetfotó kiállítás, környezetvédő táborok és életmód előadások.
Cím és információ:
6400 Kiskunhalas, Felsőszállás 96.
Elnök: Fehér Péter
Telefon: 30/405-4667
Elnökhelyettes: Győri Endre
Telefon: 77/489-276
E-mail cím:hkendre@freemail.hu
Horgászegyesület
Kanász Tibor elnök
Tel:. 30/953-8074
Erdei Iskola Alapítvány
A fiatalok természetvédelmi és ökológiai nevelése mellett szabadidőprogramokat szervez.
Győri Endre
Tel.: 77/489-276, 70/943-9590
Fax: 77/489-276
E-mail: keialap@freemail.hu
Természeti értékek
A homokbuckák jellemző fája az olajfűz, emellett számottevő a telepített fenyves- és nyárerdő. A nyáron virágzó sziki növényzet mellett különlegesség maga a homokbuckás táj. Valaha az északi, északnyugati szelek alakították ki ezt a vidéket. A pusztai tájat galagonya- és kökénybokrok tarkítják.
A faluba vezető út melletti parkerdő szolgál a kisebb-nagyobb rendezvények, mint például a falunapok helyszínéül.
A falutól északra fekszik az egykor nagyobb kiterjedésű pusztai tó, a Harka-tó. (GPS koordináta N 46°28,330’ E 019°35,947’). Területe 137 ha, ebből közel 100 ha a nyíltvízi felület. Magánkézben van, haltenyésztés folyik benne. A fürdés, a csónakázás és a horgászat tilos.
A tó körüli, természetvédelmileg értékes terület 515 ha, amely ritka, védett növényekélőhelye. Megtalálható itt például a tarka sáfrány, az agárkosbor, a mocsári kosbor és az édes csüdfű. Gazdag a madárvilág is. Eddig 71-féle madárfajt sikerült megfigyelni, ezek itt fészkelők, vándor- és kóborló madarak. Sok közülük hajdan az egész Kiskunságot lakta, de manapság már leszűkült az élőhelyük. Ilyen például az aranylile, a havasi partfutó, a nagy kócsag, a kanalas gém, a kormorán, a póling, a goda és a fülemülesitke.
A Harka-tó gazdag élővilágával ismerkedhet meg az érdeklődő az itt kialakított, 6,5 km hosszú tanösvényen. A túra során információs táblák segítik az információ szerzést, emellett a községben idegenvezető is kérhető. A gyerekek részére erdei iskolai foglalkozásokat is szerveznek itt.
Információ és jelentkezés:
Győri Endre
Tel.: 77/489-276, 70/943-9590
Fax: 77/489-276;
E-mail:keialap@freemail.hu
Aki hosszabb és tartalmasabb túrán szeretne részt venni, a következő helyen kap felvilágosítást:
Kovács Iván
Tel.:30/2-490-977;
E-mail:ivinform@freemail.hu
www.zoldsport.hu
Szálláshelyek
Vendégház
A vendégház kétszintes. A 4 szoba 10 fő elhelyezésére alkalmas. A két fürdőszobás ház teljesen felszerelt konyhával rendelkezik, ahol igény szerint önellátóan főzőcskézhetnek a lakók. Igény szerint teljes ellátást is biztosítani tudnak a tulajdonosok.
A zárt udvarban a parkolási lehetőség is adott, sütögetésre, bográcsos ételek készítésére alkalmas helyet alakítottak ki.
Cím: 6136 Harkakötöny, Rákóczi u. 8.
Tulajdonos: Fekete Istvánné
Telefon: 77/489-029, 20/396-1608
Magánszálláshely
Cím: 6136 Harkakötöny, Bem u. 13.
Tulajdonos: Feketü Tibor, Vadászfamilia Kft.
Telefon: 77/489-035
Kellner-tanya
A vendégházként is üzemelő magántanyán 4 szobában 9 turistának tudnak szállást biztosítani. A szép környezet, a tiszta falusi levegő és a jól felszerelt tanya kellemes kikapcsolódást biztosít családok és társaságok részére egyaránt.
Cím: 6136 Harkakötöny, Kötönypuszta 19.
Tulajdonos, információ: Dr. Kellner Barnabásné, 6400 Kiskunhalas, Szilády Áron u. 38.
Tel.: 77/422-861; 20/9394-591