Van hozzáférése? | lépjen be
Váltás az akadálymentes honlapra 2024. október 07. | Ma Amália és Bekény napja van.

Pihenjen, kapcsolódjon ki nálunk!

Kunfehértó a Duna–Tisza közének déli részén, Kiskunhalastól 10 km-re fekszik, a Kiskunhalas–Baja útvonal mellett. A 2400 lakosú település belterületét ápolt, virágos parkok, külterületét szórványtanyák jellemzik. A falu nevezetessége a természetes tisztaságú, kellemes vizű tófürdő és a mellette felépült, 800 ingatlanból álló üdülőfalu. A vadászati, horgászati lehetőségek is kiválóak. A tófürdő a fürdőzés mellett az immár hagyományos „Kunfehértói Nyár” rendezvénysorozattal is várja vendégeit.

Közép-Európában egyedülálló az üdülőhelytől nyugatra lévő erdőben található növénykülönlegesség a virginiai holdruta (Bortrychium virginianum), az ősborókás és az öreg tölgy.

 

Történelem

Telterület: 165 hektár

Külterület: 8800 hektár

Lakosság száma: 2207 fő  (2011)

Kunfehértó Kiskunhalastól 11 km-re, a Halast Jánoshalmával összekötő közút és vasút mentén található. Területén már a bronzkorban éltek népek. A településen az ún. Vagyai-kultúra korából feltárt emlékek (bronzkori temetkezési urnák, 3700 éves tál) a közeli Jánoshalma könyvtári tárlatán láthatók. A honfoglalást megelőző időkben római kereskedelmi út vezetett a közelében. A környéken később települések is létesültek: a régészek három Árpád-kori falu maradványait tárták fel. Az itt talált, ezüsttálból és feliratos ruhadíszítő korongokból álló leletegyüttes a XIII. századból származik. Ezt az un. „Sinka mester kincsét”  a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik. A török időkben elnéptelenedett a terület, majd évszázadokon át a kiskunhalasiak legeltettek a fehértói pusztákon. A tanyásodás az 1800-as évek második felében kezdődött el.

1950-ben, az önállósodáskor a jelenlegi faluközpont helyén még nem sok épület állt: az Állami Gazdaság Mészöly-féle tanyája, az állomásépület és az 1941-ben épült Kertészképző Iskola (mai Gyermekotthon). Az ötvenes évek elején a Falusi Gazdasági Lakásépítő Iroda tervezte és építette a falu magját. A tanácsháza, az iskolai, majd óvodai épületek mellett sorban épültek a magánházak. Ma a település belterületét a szabályos, családi házas beépítettség, a tó mellett az üdülőtelep, a külterületen pedig a szétszórt tanyavilág jellemzi. A községet ápolt parkjai, virágos utcái teszik hangulatossá.

A községben található 830 lakás nagyrészt rendelkezik vezetékes ivóvízzel és gázzal. Az oktatási és kulturális intézmények mellett posta, rendőrőrs, orvos, gyermekorvosi és fogorvosi szolgálat működik a faluban. Tíz civil szervezet segíti Kunfehértó sport, közéleti, intézményi és idegenforgalmi életét. A község közéletéről a Polgármesteri Hivatal által havonta megjelentetett Kunfehértói Kalauz című lap tájékoztat.

Kunfehértó évek óta partnerkapcsolatot ápol a németországi Göda és az erdélyi Disznajó községgel. A települést jelölő táblán az is olvasható, hogy a falu részt vesz az uniós Leader-programban.


Gazdaság

A község gazdasági életére a folyamatos fejlődés jellemző. A munkanélküliség alacsony, a lakosságszám nem csökken. A munkahelyeket néhány nagyobb vállalat, valamint több mint száz magánvállalkozó teremti meg. A vállalkozások zöme kereskedelemmel és szolgáltatással foglalkozik, melyből a tó révén jelentősen részesedik az idegenforgalom is. Mintegy 20% a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások aránya. A szőlő termőterülete 172 hektár. Legelterjedtebb fajták: rajnai rizling, zalagyöngye, kunleány, saszla, kékfrankos és cabernet sauvignon.


Kunfehértó speciális helyi terméke: a pálinka és más finomságok

Termelő cég: Arany Kapu Rt.

Cím, elérhetőség: 6413 Kunfehértó, IV. körzet 6.,

telefon: 77/507-000, 77/407-044

Az Arany Kapu Rt. Kunfehértón borászati melléktermékek, mint  pl. a szőlőtörköly, borseprő, továbbá különféle gyümölcs alapanyagok feldolgozását végzi. Az alapanyagok gondos válogatását követően előállított, esetenként hosszú ideig érlelt párlatok palackozása az üzemben történik.  A 0,5 l-es palackba töltött, hét fajtából álló halasi  pálinka  termékcsalád  címkéin halasi csipkék képei láthatók. Közülük halasi körte- ill. a cseresznyepálinka elismert hungaricum.

Halasi körtepálinka: valódi pálinka, amelyet a magyar Alföld napsütötte tájain termett, gondosan válogatott aranysárga kiffer körte gyümölcseiből pároltak évszázados technológia alapján. Az ital fűszeres, mással össze nem téveszthető íze a friss, érett gyümölcs képét idézi elénk. A kiffer körtét Kiskunhalas környékén 1903 óta termelik, sajátos aromája palackba zárva kerül a fogyasztó asztalára.

Halasi cseresznyepálinka: a koranyár hangulatát, a cseresznye diszkrét zamatát őrzi ez a valódi pálinka, melyet hagyományos kisüsti eljárással pároltak. Ez tette lehetővé, hogy a termék illatának és ízeinek összhangja felejthetetlen élményt nyújtson. Magyarország egyetlen valódi, kizárólag gyümölcsből készített cseresznyepálinkája. A pálinkaféleségek mellett egyedi palackba töltött különleges italok is találhatók a termékválasztékban:

Zölddió Likőr: különleges magyar ital, az alföldi tanya hűst adó diófáinak gyümölcséből nagyanyáink évszázados, titkos receptje alapján készült. A hazai italok kínálatában páratlan, hiszen ízét és zamatát aromaanyagok hozzáadása nélkül, kizárólag a valódi, friss zöld dió és a felhasznált fűszerek adják.

Moulin Noir Brandy V.S.O.P.: egyedülálló minőségű, borostyánszínű brandy, amely a legkiválóbb borpárlatok válogatásával és házasításával készült, és amelynek íz- és zamatanyagai a hosszúidejű érlelés során teljesedtek ki. Az érlelés kisméretű, sűrű rostú tölgyfahordókban történik, több mint tíz éven keresztül, s ez teszi egyedivé a hazai brandyk sorában. A termék az országos italversenyeken több egymást követő évben aranyérmet nyert, az Országos Borminősítő Bizottság elismerését vívta ki.


Mintagazdaságok Kunfehértón

Név: Patocskai Tamás

Levelezési cím: 6413 Kunfehértó, IV. kerület 3., telefon: 77/407-499, 70/454-6617

E-mail cím: tpatocskai@freemail.hu

GPS koordináták: N 6 351’831   E 019 43’966  Y E680184  X 112722

A Patocskai tanya ellenőrzött ökológiai minőségű gazdaság, ahonnan a szőlő és a sárgabarack bioélelmiszerként kerül a vásárlóhoz. Agro- és biokultúra tevékenységek bemutatása mellett a látogatók részt vehetnek a szüreti munkákban is.


Név: Czagány Mákos Zsolt

Levelezési cím: 6413 Kunfehértó, Rákóczi u. 55., telefon: 77/407-076, 30/625-4889

E-mail cím: czagany@emitelnet.hu

GPS koordináták: N 46 37’698  E 019 38’353  Y E675855    N 114780

A gazdaságban szarvasmarha-tenyésztés folyik. Előzetes bejelentkezés után a vendégek állatokat simogathatnak, lovagolhatnak és élvezhetik a tanyasi vendéglátást. Vállalnak vendégfogadást, istállóztatást (lovas turisták lovainak pihenőhelyet, takarmányt biztosítanak).


Kultúra

A közel 2500 lakosú település kulturális életét a művelődési ház és az oktatási intézmények mellett jelentősen meghatározza a nyári idegenforgalmi szezon. A tópart és az üdülőfalu nyüzsgő élete, némelykor a Balaton-partot idézi. A falu rendezvénynaptárában ennek megfelelően előkelő helyet foglalnak el a turisták számra szervezett események.

A rendezett faluközpontban a következő látnivalók várják a látogatókat:

Millenniumi emlékoszlop, amelynek készítője Varga Károly fafaragó. Az oszlopon ősmagyar vezérek nevei szerepelnek, valamint a község címere és a felállítás ideje 2001. június 3.

Az emlékoszlop mellett helyezkedik el a millenniumi emléktábla és az ekkor, 2000-ben ültetett platánfa. Az emléktáblán az akkori polgármester és a község legfiatalabb tagjának neve is szerepel.

A Polgármesteri Hivatal előtti Szabadság téren található a felszabadulási emlékmű, egy kisebb dombon áll az „Új világ született” faragott kőszobor. 1979-ben készült, Rétfalvi Sándor szobrász és Bechman Zoltán építész munkája. Ez az állami ünnepek helyszíne.

A Szabadság tér hátsó részén helyezkedik el a „Növényvédő lány” című szobor.


Tájház

2007 decemberében nyílt meg a kunfehértói Tájház, a falu kemencéjével és a múltat bemutató fotókiállítással. Létrejötte több forrásból valósult meg: a Leader-pályázaton nyert pénzből, a települési önkormányzat önerejéből és a Művelődési és Szabadművelődési Alapítvány támogatásával. Az itt bemutatásra kerülő eszközöket a lakosság gyűjtötte. Idegenvezetés a művelődési házban kérhető.


Művelődési ház

Feladata a rendezvények szervezése lebonyolítása, koordinálása, a helyi civil szerveződések segítése, a könyvtár működtetése, a helyi újság szerkesztése, a testvértelepülésekről érkező delegációk programjainak összeállítása, pályázatok készítése, valamint a kapcsolattartás fejlesztése. A könyvtárban internetezési lehetőség biztosított.

Címe: 6413 Kunfehértó, Béke tér 3.,

Telefon: 77/407-065,  e-mail: muvhaz@kunfeherto.hu


Rendezvények


 Galamb és kisállat kiállítás

A Kiskunhalasi V.128-as Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesületének Kunfehértói Csoportja, a Művelődési Ház és az Általános Iskola támogatásával januárban —bírálással egybekötött— galamb és kisállat kiállítást rendez.


Szezonnyitó horgászverseny

Ez a horgászesemény május első hetében zajlik, amelynek szervezője a Kunfehértói Előre Horgász Egyesület.


Kunfehértó Község Falunapja

Pünkösd előtti szombaton és pünkösd vasárnap rendezi a Művelődési Ház és Könyvtár. Sport, ügyességi versenyek és színpadi meglepetés műsorok nyújtanak szórakozást a résztvevőknek.


 Kunfehértói Nyár rendezvénysorozat

Minden évben, a nyári hónapokban zajlik ez a programsorozat, a leginkább a tóparton. Kiállítások, sportversenyek, gyermekprogramok és a háromnapos Sörfesztivál a főbb pontjai.


Sörfesztivál

Július második hétvégéjén tartják a Sörfesztivált. A tóparti színpadon tánccsoportok, önvédelmi egyesületek, tornászok, fiatal együttesek, illetve ismert sztárzenekarok követik egymást.


24 órás horgászverseny

Augusztusban rendezi meg a Kunfehértói Előre Horgász Egyesület.


Szüreti nap

A október második hétvégéjén zajló rendezvénysorozat több programból áll, pl. futóverseny, főzőverseny, fogathajtó verseny, utcai felvonulás műsorral és bál.


Karácsonyi koncert

A sportcsarnokban rendezik meg decemberben a karácsonyi koncertet, amelyen vidéki zenészek gondoskodnak a meghitt hangulatról.

Információ: Művelődési Ház és Könyvtár,

6413 Kunfehértó, Béke tér 3.,

Tel.: 77/407-065

e-mail: muvhaz@kunfeherto.hu


Idegenforgalom

A község legnagyobb idegenforgalmi vonzereje a kis mélységű, szikes tó, amelyről a nevét is kapta a település. A kiépült üdülőterülettel, panziókkal, ifjúsági és sporttáborral, valamint kempinggel rendelkező tó kedvelt célpontja a közeli és távoli vidékről érkező turistáknak.

A tóhoz kapcsolódó kiszolgáló egységek (büfék, éttermek, óriás csúszda, vízi járművek, légvár) kellemes szórakozást biztosítanak gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. A tó partján, az árnyas fák között fekvő kemping ideális pihenőhely a nyugalomra vágyó vendégeknek.

A tófürdő a víz nyújtotta kikapcsolódás mellett az immár hagyományos „Kunfehértói Nyár” rendezvénysorozattal is várja kedves vendégeit. A júniustól augusztus végéig tartó kulturális programok a kiállítások, a sportrendezvények, a sakk- ulti- illetve keresztrejtvényfejtő verseny, a strandfejelés közül kiemelkedik a Sörfesztivál –július második hétvégéjén. Ezen a háromnapos rendezvényen könnyűzenei koncertek, népi együttesek műsorai, gyermek, valamint egyéb vidám programok váltják egymást a szabadtéri színpadon. Ez a sörfesztivál komoly rangot vívott ki magának az ország déli részén, és egyre több vendéget vonz belföldről és külföldről egyaránt.        


Vadászati lehetőségek

Gazdag apróvad és nagyvad állománnyal várja vendégeit a Fejértó Vadásztársaság. A 7000 hektáros vadászterületen 20 százalékos az erdősültség. A vendégvadászokat őz, emellett szarvas és vaddisznó kilövésére fogadják 35 leshelyen. Jelentkezés és információ: Huszár Ferenc vadászmesternél.

 

Horgászat

A Kunfehértói Előre Horgász Egyesület négy tavon gazdálkodik. A fürdőtó, a 2. sz. és a 3. sz. horgásztó, valamint a 36 horgász részére helyet biztosító versenytó halállománya rendkívül gazdag: ponty, amúr, kárász, keszeg, süllő, balin és harcsa fogható. A 2007-ben kifogott rekordharcsa 26,6 kg súlyú volt.

Horgászjegy vásárolható az Általános Iskola épületében, illetve az üdülőfaluban a kempingben és a Kárász utca 5-ben (Délia kft.). Rendszeresek a horgászversenyek. Többek között május első hetében zajlik a nyitóverseny, augusztusban pedig 24 órás horgászversenyt rendeznek.

A vendégek emellett számos rendezvényen élvezhetik a lakosság vendégszeretetét, mintagazdaságokat látogathatnak, vagy túrázhatnak a környező erdőkben.


Szálláshelyek

Általános információ: Fekete Noémi, 30/608-00-82

Szabó László vállalkozó - vendégházak

Telephely: József Attila u. 29.

A vendégházak 2 szobás faházak, közvetlenül a tó partján, egyenként 5 fő részére bérelhetők. 5 faház áll rendelkezésre (zuhanyfülkés, WC-s fürdőszoba, hűtővel ellátott minikonyha, színes tv)

Információ, szállásfoglalás: 77/407-054, 70/211-6534, 30/209-7275, 20/912-3909

Kunfehértó, Horgász sor 2.; angyalbor@freeweb.hu, www.angyalbor.freeweb.hu


Lila Panzió

Telephely: Tópart

Nyolcszobás panzióban helyezik el a vendégeiket, vagy a csoportokat 25 főig. A strand bejáratától 50 méterre található épületben bár, pihenésre kiválóan alkalmas nagy terasz áll a vendégek rendelkezésére. Étkezési, teniszezési lehetőség a szomszédban biztosított. Zárt parkoló rendelkezésre áll. A buszmegálló néhány méterre van a panziótól. A sátorhelyért nem kell külön fizetni!

Információ, szállásfoglalás: 77/407-593, 20/920-35-57, 20/244-0865, lilapanzio@citromail.hu


KÖSZOLG pihenőház

Az üdülőkomplexum 5500 m2-es területen helyezkedik el, zárt udvarral és gépkocsiparkolóval rendelkezik.

A szállásdíjban benne lévő szolgáltatások:

- Minden szobához fürdőszoba + mosdó, tv, hűtőszekrény, rossz idő esetén fűtés

- Légkondicionált szobák (nem mind)

- Közös, felszerelt ebédlő főzési lehetőséggel

- Fedett, bográcsos főzőhely tűzifával


Fizetős szolgáltatások:

- Salakos teniszpálya

- Minigolf pálya (18 lyuk)

- Tekepálya (4 sávos)

Információ, szállásfoglalás: Takács Éva gondnok;

tel.: 30/515-4188, udules@koszolg.hu, www.koszolg.hu


 

Dobó-villa

Minősített erdei vendégház,  „4 napraforgós”

A villa a tó nyugati partján, az üdülőterülettel szemben helyezkedik el. Az épületeket a tulajdonos eredeti állapotukban állíttatta helyre és azokban önálló apartmanokat, a pincében hangulatos ebédlőt alakított ki. A tágas udvaron kerti zuhanyzót, fürdőmedencét, szalonnasütőhelyet és kocsibeállókat létesítettek. Az apartmanok 4-6 személyesek. Külön fürdőszobával és felszerelt nappali-konyhával rendelkeznek. 

Családi, baráti találkozók helyszínének kiválóan alkalmas. A környező több száz hektáros erdő, a pár száz méterre található tó, a régi tómeder, a szomszéd birkanyája, a nagyon szép környezet, a puszta csendje és nyugalma biztosítja a tanyasi hangulatot és a zavartalan pihenést.

Információ, szállásfoglalás:   dr. Bokor László, 30/9652-968


Czagány-tanya

Kunfehértó, II. körzet 4.

Kunfehértó Tófürdő régi medrének északnyugati partján található. A kétszintes épületben a felső szinten egy 3 szoba összkomfortos lakrész van kialakítva, amely 6-8 fő elhelyezését biztosítja. Környezetében a tanyasi élethez kötődő állatok is megtalálhatók.

Információ és szállásfoglalás: telefon: 06/30/6254889


KUNFEHÉRTÓI TÁBOROK

Gyermek- és ifjúsági tábor

A háromhektáros táborban, tavasztól őszig egyidejűleg 150 fő üdülhet. A szobák 2-4-5-6-7-8-12 ágyasak. A szobákhoz közös, hideg-meleg vizes fürdők csatlakoznak. Területén tábori bolt, klubszoba, sportpálya, játszótér, tűzrakó hely és erdei sétaút található. A tófürdő mintegy 500 m-re fekszik. A tábor két jól felszerelt konyhával, étkezőhelyekkel várja az önellátó csoportokat. Igény esetén biztosítani tudják csoportok étkeztetését is.

A szállásdíjban a tábor nyújtotta szolgáltatások is benne vannak. Önellátó csoportok részére a  szállásdíjban biztosítják a főzőkonyhát felszereléssel együtt, étkészleteket, a főzéshez vizet és villanyt. Az étkezési díj napi háromszori ellátást tartalmaz. A tábor elsősorban gyermekcsoportok, iskolák, sportegyesületek és civil szerveződések jelentkezését várja. A táborba egész évben lehetséges a helyfoglalás.

Információ és szállásfoglalás: 6413 Kunfehértó Fő u. 55.,

telefon: 30/645-55-33, 77/407-070, fax. 77/ 407-078,  tabor@kunfeherto.hu


Kemping

A kemping 900 férőhelyes, 2 hektár szépen kialakított és karbantartott füves fás terület. Lehetőség van lakókocsival, lakóautóval érkezők fogadására is. A gépkocsival a szállás, sátor mellett lehet parkolni. A létesítményben jól felszerelt konyha, főzőhely és 2 vizesblokk áll a vendégek rendelkezésére. A területen található még 5 faház, amelyek 2-3-4 ágyasak. A tó partján az árnyas fák között fekvő kemping ideális pihenőhely a nyugalomra vágyó vendégeknek.

Információ: tel./fax. 77/ 407-078, 30/635-25-83,

 tabor@kunfeherto.hu, www.kunfeherto.hu


Sport- és Edzőtábor

A Tőfürdő főbejárata mellett, a tó partján helyezkedik el és 53 fő elhelyezését tudja biztosítani. A komplexum saját melegkonyhával, öltözővel, focipályával valamint egy szabadidős tevékenységet kiszolgáló teremmel rendelkezik. Az árak tartalmazzák a strandbelépő árát is. A táborba helyfoglalás egész évben lehetséges.

Információ és szállásfoglalás: tel./fax: 77/407-078, 30/608-00-82, tabor@kunfeherto.hu, www.kunfeherto.hu


Civil szervezetek


GREDA TSE

Tevékenysége: társastánc, divattánc, majorette

Telefonszám: 30/625-48-91, e-mail: greda@emitelnet.hu,

Levelezési cím: 6413 Kunfehértó, Vasvári Pál u. 4.


Holdruta Ifjúsági Egyesület 

Tevékenysége:

* Fejlesztő foglalkozások általános iskolás korú gyerekeknek

* Közösségfejlesztés

* Segítő és fejlesztő, nevelő hatású projektek kidolgozása a hátrányos helyzetben élők számára

* Programok szervezése gyermekek és fiatalok részére a devianciák, a fiatalok

   elkallódásának megelőzése céljából

Levelezési cím: 6413 Kunfehértó, Szabadság tér,

telefonszám: 77/407-105, e-mail: kfto.gondozasi@freemail.hu, gondozasi@kunfeherto.hu, 

Nagy István elnök, telefon 77/407-105 

e-mail holdruta@freemail.hu, holdruta@kunfeherto.hu


Fejértó Vadásztársaság

Tevékenysége: apróvadas és nagyvadas állomány kezelése.

Info: Huszár Ferenc vadászmester, 30/270-2792


Kunfehértói Előre Horgász Egyesület

Tevékenysége: horgászati tevékenység végzése és szervezése 4 tóban.

Jelentkezés és információ: a faluközpontban Béke tér 3. 77/407-065 (Műv. Ház), Horváth Judit 77/507-711 (iskola), 30/619-2301 (Csanádi István), kunfehertohorgasz@citromail.hu


A tó

A település nevezetessége a természetes tisztaságú, kellemes vizű, 8 hektár vízfelületű tófürdő, melyről a nevét is kapta. Mellette az elmúlt évtizedekben 800 épületből álló üdülőövezet épült ki. A tó ásványi sókban gazdag iszapja az egészségre igen kedvező hatású. A körülötte elterülő erdős ligetes területek nagyszerű alkalmat kínálnak a gyalogos, kocogó turisták számára. A vadászati, horgászati lehetőségek is kiválóak. A tóhoz kapcsolódó kiszolgáló egységek (büfék, éttermek, óriás csúszda, vízi járművek, légvár) stb. kellemes szórakozást biztosítanak gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. A parton kemping és üdülőházak biztosítanak szálláslehetőséget.

A kunfehértói holdrutás erdőnek 1950-ben egy 2 hektáros részét helyezték védelem alá, 1975-ben pedig újabb 118 hektárt nyilvánítottak természetvédelmi területté. A természetvédelmi terület kezelője a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága. A terület egy része egyetlen növényfaj háborítatlan tenyészete érdekében lett védett, amely a virginiai holdruta. Ez a faj a meglehetősen degradált gyepszintben él és szemlátomást jól érzi magát, ami ritkaságának ismeretében nehezen magyarázható.

Ezt a még Európában is ritka növényt a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) felvette a kontinens veszélyeztetett növényfajainak vörös listájára. Kunfehértói állományának nagysága ma ezer példány körüli, de hosszú fejlődésmenete miatt pontos száma nehezen becsülhető meg.

Az utóbbi évek vizsgálatai a holdruta mellett kimutattak néhány más, az Alföldön ritkának számító fajt is a védett területről, mint például a szálkás pajzsikát, a kis- és széleslevelű nőszőfüvet és a madárfészek kosbort.

Természetesen az erdőt járva nemcsak a növényekre érdemes figyelni, hanem a sokszínű madárvilágra is.

A terület szabadon látogatható.

Ugyan már Kéleshalom község külterületéhez tartozik, de érdemes gyalogtúra keretében felkeresni a 170 hektáros kéleshalmi homokbuckák természetvédelmi területet. Ezen a lényegében felhagyott homoki legelőn a pionír homokkötő gyeptársulásoktól a zárt homokpuszta-gyepekig sokféle növénytársulás megtalálható. Az előforduló legtömegesebb faj az egybibés galagonya, melynek ernyő alakú bokrai laza hálózatban borítják a buckatetőket. Kisebb mértékben kökény-, boróka-, vadrózsafajok, a védettebb mélyedésekben pedig varjútövis és fagyal csatlakozik hozzájuk.

A homokpuszta-gyepek, csakúgy, mint a Duna-Tisza köze más vidékein, számos bennszülött és pontusi-pannon növényfajnak nyújtanak otthont. Ilyen például a homoki bakszakáll, a kék szamárkenyér, a pusztai kutyatej, a homoki vértő, a tarka és zászlós csüdfű, valamint az ősszel virágzó homoki kikerics, a kései szegfű és a homoki keserűfű. 

Információ: Ternyák Jenő — 20/941-9913


Érdemes végigmenni a községen áthaladó túraútvonalakon, melyek végcélja Kiskunhalas.

Túrajavaslatok és túravezetés Kunfehértón és környékén:

Kovács Iván 30/2-490-977; www.zoldsport.hu, e-mail: ivinform@freemail.hu

Holdruta Kunfehértói Fiatalok Egyesület:  előzetes bejelentkezés alapján, turisztikai kalauzolást vállalnak a településen és a környező erdőségben.

Hol vagyok? Turizmus / Kunfehértó